Pandurics Anett: teljesen indokolt a kgfb-díjak emelkedése!
Az idei első félévben nagy változás nem történt a hazai biztosítási piacon: már a 2014-es számok mutatták a piac növekedését, ami idén is folytatódott. A folyamatos díjas életbiztosítások is növekedésnek indultak, egyedül az egyszeri díjas biztosítások piaca csökkent, 2,5%-kal. A gépjármű-biztosítások is növekedni tudtak. A kgfb-díjak emelkedése prudenciális szempontból pedig teljesen indokolt – mondta Pandurics Anett, a MABISZ elnöke, a szövetség 6. nemzetközi biztosítási konferenciáján.

A konferencia nyitóelőadásában az elnök elmondta, hogy immár harmadik éve pozitívak a számok a bruttó díjbevételek tekintetében a hazai biztosítási piacon. A pozitív képet az elmúlt egy hónapban azonban némiképp árnyalta az ASTRA témaköre. Pandurics óriási sikerként értékelte, hogy az ASTRA nagyjából 160 ezer kgfb ügyfelének közel 75%-a váltott. Azonban még mindig van 35 ezer ügyfél, aki nem váltott, nekik továbbra is a szerződésváltást tanácsolja a MABISZ.

Az életbiztosítási piacon belül a folyamatos díjas piac növekedésében erős szerepet játszott a nyugdíjbiztosítások bevezetése. Az MNB ajánlását a piac szépen lekövette. Az első félévben 12 milliárdos díjbevételt, közel 100 ezer db szerződést könyvelt el a piac. A szerződéseken átlagosan 216 ezer forintos éves díjat szereztek a biztosítók. A nyugdíjbiztosítási termékek többsége unit-linked: a záró állománydíj 73%-a ebből származik.

Mennyire indokolt az áremelés?

A nem-életbiztosítási piacon az átlagdíjak radikálisan csökkentek az elmúlt években, ugyanakkor az elmúlt egy évben a KGFB piacon a piaci átlagdíj 10,2%-kal emelkedett, ami mögött számos tényező húzódik – magyarázta a MABISZ elnöke.

A gépjárművek száma emelkedett, az új forgalomba helyezések száma is nőtt. Az üzemanyag-fogyasztás minden negyedévben nőtt, vagyis egyszerűen többet vezetünk. Sajnos ez a személyis sérüléses balesetek számában is tükröződik: a balesetek száma és a kárgyakoriság is nőtt, miközben az átlagkárok is magasabbak.

Prudenciális oldalról tehát egyértelműen indokolt az áremelés a kgfb-piacon, különösen, hogy a 2009-es kgfb átlagdíjakhoz képest még mindig 32%-kal alacsonyabbak a mostani díjak – összegezte Pandurics Anett.

Cascó vonalon az adóterhelésünk nemzetközi összehasonlításban is magas: 15%-kal terhelni az egyébként is alacsony penetrációjú piacot nem szerencsés. Ezért a MABISZ már jelezte a kormányzat felé, hogy itt is a 10%-os adóteher lenne szerencsés.

A felelősségbiztosítás kérdésköre az idei konferencia egyik fókusza. Tavaly kapott nagy figyelmet a médiában, elsősorban a vezetői felelősségbiztosítás nyomán, amely a 22,1 milliárdos piacon belül mindössze 2 milliárdos piac. Minden szegmensben van növekedés, amit bíztatónak nevezett az elnök, azonban nemzetközi összehasonlításban nagyon el vagyunk maradva. Itt oktatás és szabályozás terén is lenne teendő. Az öt éve történt vörös iszap katasztrófa rávilágított a felelősségbiztosítások jelentőségére, a mostani VW botrány pedig tipikus esete lesz a vezetői felelősségbiztosítás jelentőségének.

A lakásbiztosítási piac viszonylag egészséges szegmensnek tekinthető, azonban a penetráció valamelyest csökken. A mai lakások 20-22%-a olyan állapotban van, amit le kellene bontani, így a hazai penetráción mégis kielégítőnek nevezhető Pandurics szerint.

A betegségbiztosítási piac állománydíja az idei első félévben 14%-kal emelkedett az év végi állományhoz képest. Az egészségügy mai működése azonban kevéssé támogatja, hogy legális, egészségbiztosítás formájában vegyünk igénybe szolgáltatásokat.

Forrás: Biztosítási szemle



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft