Kell a kötelező biztosítás a segédmotorokra
2020. április 6., hétfő
Egyre többen közlekednek segédmotorral az utakon, azonban sokan elfelejtik, hogy kötelező biztosítás nélkül nem indulhatnak el. A MABISZ arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes felelősség-, baleset- és vagyonbiztosítást kötni a nagyobb értékű kerékpárokra is. Az új típusú elektromos eszközök státuszának rendezését nagyon várja a biztosítási szakma.

Az eddigi tapasztalatok szerint a járványhelyzet tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a jó idő közeledtével egyre több kétkerekű jelenik meg az utakon. A visszafogottabb becslések szerint is több mint félmillió robogó üzemel az országban. Bár a segédmotor nem számít gépjárműnek, a közúti közlekedésről szóló 2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról egyértelműen kimondja, hogy érvényes kötelező biztosítási szerződés nélkül nem vehetnek részt a közlekedésben. A becslések szerint ugyanakkor ezeknek az eszközöknek csak valamivel több mint felére kötöttek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást – írja közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
 
Pedig az évi néhány ezer forintért köthető kötelezőn spórolók sokat kockáztatnak: a rendőri igazoltatás során büntetés jár a mulasztásért, károkozás esetén pedig akár több százezer forintot kell saját zsebből kifizetniük. Az MNB statisztikái szerint a biztosítók átlagos kárkifizetései a segédmotoros kerékpárok által okozott károkra 2018-ban meghaladták az 672 ezer forintot. Nagy segítség a károsultaknak, hogy amennyiben biztosítatlan robogó okoz kárt, a károkozó helyett a MABISZ Kártalanítási Számlája fizeti ki a kárösszeget, amit utólag behajt a károkozón.
 
A lakásbiztosítás erre is jó lehet
Egyre többen pattannak bringára is, részben a lassanként állandósuló jó idő hatására, részben a tömegközlekedési eszközök elkerülése érdekében. A korábbi évek statisztikái szerint ma a lakosságnak már több mint kétharmada birtokol kétkerekűt, ezen belül pedig nagyjából ugyanilyen arányban használják is valamilyen gyakorisággal.
 
A statisztikák szerint ugyanakkor az Unión belül nálunk az egyik legmagasabb az egymillió lakosra jutó halálos kerékpáros balesetek száma. A személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek több mint tíz százaléka is a kerékpárosokhoz kapcsolódik, akik nagyjából hasonló arányban elszenvedői, mint okozói a közlekedési baleseteknek. Utóbbiak számára különösen jó tudni arról, hogy a lakásbiztosításhoz kapcsolódó általános felelősségbiztosítás a balesetet okozó biciklisnek is segítségére lehet, hiszen ez a fedezet kiterjedhet a kerékpárral történő károkozásra is. Ilyen biztosítás hiányában a károsult közvetlenül a kerékpárostól követelheti a kár megfizetését.
 
A legjobb a speciális biztosítás a kerékpárokra
A lakásbiztosítás mindezek mellett fedezetet nyújthat a kerékpár ellopása esetén is, igaz csak a megfelelő nyílászárókkal és zárral felszerelt, zárt helyiségből történő lopás esetén térít. A speciális kerékpár-biztosítások viszont baleset- és felelősségbiztosítások mellett vagyonbiztosítási fedezetet is tartalmazhatnak, így akár az utcáról ellopott biciklik, valamint elemi és törés, rongálás esetén is megtérítik a kárt. Egy megfelelően megválasztott felelősségbiztosítással akkor is védettek vagyunk, ha kölcsönzött biciklivel okozunk kárt. A járványveszély idején az is fontos lehet, hogy egyes termékeknél minden folyamat digitális (a kötés és a díjfizetés is), miként a teljes kárbejelentés és kárügyintézés is digitálisan végezhető el.
 
A kétkerekűek és más elektromos eszközök gyorsan bővülő piacának jele, hogy egyes társaságok már tervezik a kerékpár-biztosítások kiterjesztését az elektromos rollerekre is. Az új típusú eszközök hatósági besorolása egyelőre folyamatban van, ennek eredménye teljesen tiszta helyzetet teremthet a biztosítási kérdésekben.

Forrás: azenpenzem.hu

Kérjük, tekintse meg biztosítási termékkínálatunkat: 


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft